Miértek hiányában
Holdvilág aranyszín tengerében úsztunk,
S mindketten vártunk valakit, hogy kimentsen.
Egymáshoz magunkat közel húztuk.
Ìgy törtènt hát, miértje nincsen.
Összeforrtunk sötét éjjelen s csak sodródtunk.
Így lettél Te féltve őrzött, egyetlen kincsem.
Életünk útvesztőjén vakon kóborlunk,
Mégis, talán könnyebben. Egymás mellett.
Talán valahol így a legjobb. Nekem ez kellett,
Ezt kerestem, ezért éltem, és ez hajtott.
S most, hogy elértem, megálltam. Lejártam
Mint egy ütött-kopott felhúzós vekker.
Az izzó, szívemet szipolyozó láncokat átrágtam,
És csak élveztem! Majd feleszméltem reggel
Válaszokat keresve. Koponyám óraművét
Hallgattam keservesen. Hallgattam bűnét
Az elmúlt időnek melyet megállítani nem lehetett.
Szemedbe nézve olvastam vissza.
Meglepődtem. Világos volt s tiszta.
Kerestem, vajon szíved kié lett?
Kerestem a támaszt, a választ, a könnyet.
Kerestem a "Miértet".