Ködös, hideg éjszakán az erdőt járva
Feltettem egy kérdést az égnek
Miért él az ember ha nincstelen, ha árva?
Mit ér neki az élet, ha nincs ki rá vigyázna?

Hová sodorja a sorsa? Élete karját tárva
várja egy aprócska villában, ám évek,
Évtizedek telnek s nincs mellette társa.
Lakhelye kőfejtő, hideg. Lelke sötét tárna.

Felnevettem hangosan, s az égre tekintettem.
Reménysugárként szűrődött be a hold meleg,
Édent igéző világossága, át a sűrű fellegeken.
Minek merengek én a múlton? Már feledhetem!

Hisz életem nem kiégett búzaföld amin semmi terem,
Inkább egy apró, sebes patak. S rajta csónakázom, Veled.
Vagy lassú folyó, mely hegyeket mozgat, újakat teremt.
Elég! Egy dolgot tudok s ez mindennél fontosabb! Szeretem!

Előző

Következő