Huss...
Huss…
"Már vénülő
kezemmel fogom meg a kezedet."
Suttogta őszülő fejével ágyából Ady.
Érezte, útja szép lassan a végéhez érkezett.
Szerintem kár is lett volna maradni.
"Két karomban
ringatózol csöndesen."
Nézte Radnóti szerelmét, ölelve kint a völgyeken.
Komondor, kő, nyár, szeretet, játék, labda.
Ebből lett tábor, a cél, a tarkó s Abda.
"Mit nekem te
zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája!"
Kiáltott fel, majd szavalt múzeum lépcsőn állva.
Összejártak a bajtársak, kocsmába, kuplerájba, kávéházba,
Majd forradalmi térre, csatába. Hazaútját azóta sem találja.
"Edward király
angol király. Léptet fakó lován"
Szúrta oda a Nagyoknak nemesen, hűvösen.
Ne zavard a Magyart, ha malomkövön ül nyűgösen!
Kacsintott a híres karosszékben s reppent tovább.
"Adjátok vissza a
hegyeimet!"
Szólt szíve mélyéről. Nem is tudom vele mi lett.
Üldözték, szerették, de csak beült a kocsiba.
A Kaszás vakarta a fejét: "Hová lett? Ja látom. Florida."
Így van ez jól.
Arany, Wass, Petőfi, akár Kafka,
Szerteszéjjel szórva, felosztva sok Magyar megyének.
Egytől egyig megismételhetetlen, örökéletű egyének.
Utolsó órában mégis mind a porladás útját kapta.