Kedvesem

Jelöletlen, elhagyott sírok közt bolyong,
Hol költők, hősök nyugszanak elfeledve.
Égen csillagok, a hold akár vérző korong.
Szerelmét keresi, itt fekszik holtan, eltemetve.

Emberként él, s mégsem ember teljesen,
Társa után kiált, némán, keservesen.
Kedvesem, hol lehetsz?
Kedvesem, hol lehetsz?

Elveszve az élet útvesztőjén, értelmet keresve,
Nem érdekil semmi, csata, háború, bárcsak elesne!
De nem lehet. A bánat lesz mi élve eltemet,
Hisz téged vitt el viharként, mint apró felleget.

S én maradtam itt, dacolva élettel-halállal.
Ne félj kedvesem, van rá mód, megtalállak!
Együtt leszünk úgy, mint rég, hajókázva szerelmünk tengerén!
Enyém leszel újra, ahogy akkor, ártatlan gyermekként!

Sírodnál ülök, lelkem sír, üvölt.
Válaszul nagy vihar, hideg szél süvölt.
Együtt leszünk, érzem, bár erőm már elhagyott,
S szívem tested mellett pihen, megfagyott.