Létösszegzés
Írjuk hát össze mivel sodort össze az élet
engemet!
Hisz másképp nem marad fent belőlem semmi.
Megöregszem, szemem fénye kihuny, s végül valaki
eltemet.
Vajon milyen érzés lehet? Milyen lehet
örökkévalónak lenni?
Csak ülni egy padon, nézni az eget, s a
végtelenségig elmerengeni
Az élet fontos dolgain, rendszerezni,
összeragasztani fájó lelkemet,
Majd felállni, meglóbálni, távolba hajítani
hátamról súlyos terhemet.
Ezek után sarkon fordulni, lassan elsétálni, és
csak menni-menni
Végig, míg van a talpad alatt egy csapásnyi kis út.
Csak lépkedni. Ennyi.
Nagy levegőt venni s az eléd terülő erdőből
megcsinálni saját Édenkertedet.
Ide aztán betérhetne bárki, de szabad lehetne nem
pedig rab. Bármikor elmehet.
De úgysem akarnának. Csak élnének és léteznének,
míg a kert elkezd megtelni
Azokkal a megfáradt utazókkal, kik épp úgy ültek
azon a padon, ahogyan egyszer én is tettem.
Talán most itt tartok. Ülök egy nagy fa alatt,
nézem az embereket, ahogy jönnek-mennek.
S hirtelen ráeszmélek, a fa nincs itt, nem a
jelenben vagyok. Ez csak az én lelkem.