Szerelmem határán
Itt ülök, várom szívem választottját a csillagok alatt.
Lenn a téren, magányosan, éjsötétben, melytől érzésem kifakadt.
Mit tehetnék még? Hogy vigyázzam jobban kit tisztán szeretek?
Nem tudok változni, magam hazuttolni. Más sose lehetek,
Csakis önnön magam. Lelkem nem engedi. Ez vagyok ÉN.
Szerelmes. Csakis belé. De átlátok színes csillogó ködén
E mézédes, cukrozott nagy mámornak mely hatalmába kerít.
Nem kap el teljesen soha. Ès ezen semmi, semmi sem segìt,
Bármit teszek, bármi legyek, bárhol. Nem engedik lelkem védőfalai.
Nem lehetek egész, míg szelíd gyöngédséggel àt nem fognak karjai,
Míg ajkam nem érinti lágy ajkát, s míg nem érzem egésznek,
Szelídnek, teljesnek, élőnek, kiegészítve magam végül. Vele.
"Szelídségre int
Szemed, bár ordítanék
Este,---Nélküled"
Végh Attila dr