Vágyak és illatok
Vágyak és illatok
Rá kellett döbbennem, maga az érzés mennyire hiányzik,
Hogy mikor ágyamból felkelek, hajamon, kézfejemen az Ő virága virágzik.
Rá kellett jönnöm, a múltat örökítve bármennyit írhatok,
Jobban nem tudják szavaim konzerválni emlékeimet, mint egyes illatok.
Csak egy aprócska parfümfelleg, mely rám ragadt egyik este,
Mégis számtalan emléket tartogat. Milyen volt a szeme, arca, teste,
Mi lángolva csavarodott ezelőtt körém, most pedig már azt sem tudom, hol jár.
Csak azt tudom, hogy nincs velem, hogy elhagyott, s hogy újra itt a nyár.
S szívemben fel-felcsillan egy aprócska, ám annál erősebb reménysugár,
Mikor egy nap hazaérve fekhelyére dőlve egy ismerős illatot hordoz még magán.
Pedig nem tőle van, azt se tudom, honnan jött, csak rám ragadt, mint az út pora.
Legszívesebben eltenném valamerre, cserépbe, befőzve – de sajnos nincs hova.
Elillan akár az édes kámfor, mely levegőhöz segít újból jutni.
Kitől származik vajon? Ismerem egyáltalán, vagy csak egy szimpla idegen?
De akkor az érzés mit akar? Miért nem hagy engem békén és hidegen?
S vajon van-e esélye, hogy újból rám találjon valaha? Ezt jó volna tudni.