A hajnal első fénysugara lágyan kél,
Kormos, repedt falú, kicsiny házról mesél.
Benne egykoron ágy állt, s apró szekrény.
Most füst és hamu van csak, eltiport remény.

Lenn a porban olvadt, piros pecsét csillan,
Alatta papír, megégett borítékban,
S rajta egyetlen szócska, "Tündérkémnek".
Meg nem írott levél, sóhaja az égnek.

S valahol az erdő alján fehérlő,
kemény, hideg, elfeledett, nehéz sírkő.
Lent fiatal, erős, bátor fiú lelke,
Rajta ifjonc, viszonzatlan szerelem terhe.