Vándorló
Vándorló
Újból tavasz lett. Bár még fehéren hull alá az ég,
Potyog a tábortűz pernyéje, erős a lángja még.
Hevesen pattog egy kiszáradt eperfa előttem.
Vissza-vissza gondolok a múltra. Milyen felhőtlen
Is volt a fiatalság, labdázva, futkorászva egykoron.
Felnőttem. Valahogy ez időbe telik, mire felfogom,
Immáron 20 éves leszek nemsoká. Ijesztően gyors,
Ahogyan az idő elszalad felettem, ahogy a most
Átalakul a múlt egy aprócska emlékévé fejemben.
Érettségit tettem, egy éve ilyenkor még mulattunk,
Szerenád zajlott, majd elmaradt tételeket kutattunk.
Azután elszegődtem otthonról. A Napfény városa
Lett fejemnek kemény, zajos, ám vigyázó vánkosa.
Most pedig újból itt vagyok, pattog a tűz előttem.
Szerelmet, hiú ábrándot, ismeretlen álmot temettem.
Lett helyette más. Élet, öröm, vigasz és áldomás.
Törtettem, kerestem, elértem az újabb állomást.
És innen hova? Merre menjek most akkor tova?
Merre visz a sors fekete, vágtázó, gyors lova,
Hol a következő pihenő, ahonnét visszanézhetek?
Társam lesz-e a bajban? Puha, sejmes és édes kezek
Nyugtatják-e fáradt lelkem, ha összeroppan halkan?
Vár-e otthon, benne az ismerős hang, a falban
Pattogó kemence, benne friss cipó, illata bódító?
Leszek-e valaha a "Hősszerelmes" vagy a "Hódító"?
Kialszik lassan lángja, halkan pattog már csak.
Kialszik lassan reménye forrongó hamujának.
Maradt utána a fehérség, a hulló, a pernye, a "hó"
Vitte magával a feledés, ez az öreg, magányos holló.